Egy kezdő anyuka lépései

Aliz az első gyermekem. A rokonságban nincs kis gyerek, így teljesen magamra és férjemre hagyatkozva hozzuk meg döntéseinket a gyermeknevelés terén. Megosztanám Veletek a tapasztalataimat, kétségeimet, sikereimet és kudarcaimat. Tanuljatok belőle!

Friss topikok

Linkblog

Fáradt lettem

2010.05.16. 14:14 - Méhecske

Címkék: fáradtság szomorú házimunka boldog munkahely 2 éves szexi feleség gondos anya

Szia,

Aliz néhány napon belül 2 éves lesz, és én nagyon elfáradtam.

Megmondom őszintén, mikor családról álmodoztam, nem gondoltam, hogy ennyire elfáradok majd. Persze lehet, hogy csak velem van a baj. Egyszerre szeretnék szexi és csábos lenni a férjemnek, gondos anyja lenni a gyermekemnek és megbízható bástya a munkahelyemen, és mindemellett a háztartást is szeretném maradéktalanul ellátni. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem megy. Mindet akartam, de az eredménye az lett, hogy a munkámban annyira elfáradok, hogy nincs türelmem a gyermekemre (mellesleg oda sem érek érte a bölcsibe, így babysitter megy érte), nem jut időm főzni, a lakásban egyre nagyobb a kupi és estére annyira elfáradok, hogy a férjem nem sokat élvez belőlem. Nem jó ez így!

Ezen a héten lakást festettünk férjemmel ketten. Ez is fárasztó volt, de ketten voltunk, ráadásul a pénteki napot pihenéssel kettesben tölthettük (délután 4-ig). Fantasztikus volt végre egy egész fél napot kettesben lennünk! Voltunk moziban, szántunk időt egymás kényesztetésére, és kicsit kikapcsolhattunk. Ahogy közeledett a délután 4 óra, egyre jobban éreztem, hogy ez a néhány óra fog erőt adni a következő hónapokhoz. Úgy éreztem 3 óra felé, hogy máris hiányzik ez a felhőtlen kettesben töltött idő. Pont olyan érzés, mikor tudod, hogy néhány óra múlva elutazol, és máris hiányzik az, akit itthon hagysz, pedig még ott ül melletted. Leyrhatatlen érzés, mert egyszerre boldog és szomorú. Ez vagyok én: egyszerre boldog és szomorú.

Boldog vagyok, mert a férjem olyan üzenetet küld, hogy ez élete legboldogabb időszaka, és ezt nekem köszöni meg. Boldog vagyok, mert a 2 éves kislányom azt súgja a fülembe, hogy "Szeretlek Anya". Boldog vagyok, mert 14 ország eladói közül én lettem az év eladója. Ezek nagyon fontos és nagyon erős érzések. És hogy miért vagyok szomorú? egyszerűen azért, mert nem jut idő kettesben lenni a férjemmel, mert egyre gyakrabban kell hétvégén és éjszaka is dolgoznom, mert néha úgy érzem, felőrölnek a feladatok.

Nem kell azért megijedni, sokkal több jó dolog van az életemben, aminek örülhetek, mint ami miatt szomorkodhatom. Azt hiszem ez zárszónak is jó. A mérlegem elkészült, és a jó dolgok felé billen a mérleg nyelve! Most összeszedem magam, és odabújok a férjemhez, aki Forma1-et néz, esetleg elkortyolunk egy pohárka bort és persze csigabigát rajzolok a pontpontvesszőcske mberke fejére.

21. hónap

2010.03.02. 21:34 - Méhecske

Címkék: pszichológus ének hiszti szín mondóka makacs számol akaratos 21 hónapos rendet rak

Kedves Olvasó!

aliz gyermekem már 21 hónapos. Hihetetlen, milyen gyorsan elrepült ez a 21 hónap. Igaz, nem sok időt töltöttem itthon, mert 5 hónap után vissza kellett mennem dolgozni. Minden esetre azért sok érdekes dolog történt a 21 hónap alatt.

Egészen a múlt hétig azt hittem, nálunk él a világ legmakacsabb gyereke. Mivel a szókincse elég választékos, így legalább 5-6 féle képpen tud folyamatosan tiltakozni. Nem jó, nem kell, nem kérem, nem akarom, stb. a kommunikációnk 90%-a ellenkezésből állt.

De ekkor jött két hét, amikor az én Alizkám angyal volt. Szót fogadott, rendet rakott maga után, este ügyesen elaludt és csak reggel 6-kor ébredt fel. Büszke voltam rá, mert már ismer minden színt, tud 30-35 mondókát és éneket, elszámol - vagyis inkább megszámol - tízig (most tanulgatjuk a 10-en felüli számokat), elmeséli, mi történt vele a bölcsiben, stb. Szóval nagyon okos és még szoba tiszta is (persze egyelőre csak nappal).

A két hét letelte után újra jött a borongós valóság. A gyerek egy ördög, aki leköp, rámcsap, haza zavar a játszótérről. Ezt szó szerint értem, mert a következőképpen hangzott: "menj haza azonnal buta anya!". Már nemigen hat rá semmi. Próbáltam szép szóval, ígéretekkel, retorzióval, kezére csppintással, és már eljutottunk a vízzel való leöntésig, mert annyira begerjeszti magát hiszti közben, hogy egyszerűen nem tud leállni. Kellett valami, ami kizökkenti a parádéból. Eddig a vizes módszer bevált, de már ezt is megtanulta kezelni, vagyis figyelmen kívűl hagyni.

Már azon gondolkodunk, hogy pszichológus segítségét kérjük, mert annyira akaratos a gyerekünk, hogy mi, szülei nem bírunk vele. Inkább mi törünk meg, mint a gyerek.

Hát, nem egyszerű történet ez a gyerek nevelés.

Aliz már 17 hónapos

2009.10.26. 14:28 - Méhecske

Címkék: hiszti 17 hónapos zsivány

Kedves Olvasóm!

Örömmel tudatom, hogy a kis drága gyermekből 17 hónap alatt egy furfangos zsivány lett. Olyan szinten képes használni az eszét és manipulálni a szüleit (akik szentül megfogadták, hogy itt a szülő fog diktálni, nem pedig a gyerek), hogy elképedve ülünk esténként az ágyunk szélén.

Aliz édes kis virágszál a külső szemlélőnek. Szépen mosolyog, hangosan köszön, hogy "szia", még integet is hozzá, minden utasítást (hozd ide, vidd ki, azt tedd le, vedd föl, stb) pontosan követ. Szóval egy drága angyalka. Aztán, mikor már csak a szűk család van körülötte, jönnek a hiszti parádék és a heves tiltakozások egyre hangosabb "nem" kiabálással. Nem tudom, hogx minden gyermek ilyen-e, de akinek hasonlóan karakteres gyermeket szánt a sors, az a szülő felkötheti a gatyáját!

Aliz 11 hónapos

2009.04.30. 12:50 - Méhecske

Aliz 11 hónapos lett. van már 6 foga, de már a 7. és 8. is elkezdett kibújni. Egyedül megy sőt, fut!!!! akarata is kezd élénkülni. Ha nem arra megyünk, amerre ő akar, akkor nem engedi megfogni a kezét és se szó, se beszéd, elindul a feje után. Ha felkapom, hogy akkor ha másképp nem megy, így haladunk tobább, akkor visításba kezd.

Egyébként aranybogár a gyerkőc. Sokat beszél, már van egy-két szó, aminek tudom a jelentését. Pl.: me=nem; aaaapaaaa=apa; maaaaamaaaa=anya; hm=kéred?

Ja, és tud orrot fújni. Ha meglát egy zsepit, azonnal teszi az orrához és fújja de kegyetlenül.

Aliz 10 hónapos

2009.04.03. 08:48 - Méhecske

Címkék: a 10 int hónapos jár lehúzza zokniját tapsol pápát

2009. március 25-én lett Aliz 10 hónapos. Már majdnam két hete meg-megáll kapaszkodás nélkül, és végre tegnap (2009. április 2-án) megtette első 5 lépését teljesen egyedül. Össze-vissza puszilgattuk a gyereket örömünkben, amit Ő annyira nem értett, hiszen csak odament Apához, aki 5 lépés távolságban volt tőle. Szóval nagy az öröm :-).

Biztos kíváncsiak vagytok, hogy miket tud még Aliz 10 hónaposan (de ha nem vagytok kíváncsiak, akkor is leírom):

1. Egyedül jár!!!!!!!!!!!!!!!!!! Fal vagy bútor mellett már két hónapja egyedül jár.

2. lehúzza a zokniját, aztán rárakja a lábára megmutatva ezzel, hogy a zokni oda való. A cipőjét is ráteszi a lábfejére (persze nem tudja egyedül beledugni a lábát), mert tudja, hogy a cipő odavaló.

3. Szövegláda. Folyamatosan mondja a mondókáját érthetetlen babanyelven. Eleinte csak a szótagokat ismételgette, de két hete elkezdte összekutyulni a különböző szótagokat és folyamatos beszéddé fejlesztette.

4. pápát int, ha hallja, hogy "pá-pá". Már Ő is elkezte mondani integetés közben, hogy "pá-pá".

5. kedvenc monókájánál tapsol.

6. ha zenét hall (játékből, tévéből, rádióból), és annak jó ritmusa van, vagy szép dallamos, elkezd táncolni. Többféleképpen is táncol. Ha klasszikus zene szól, akkor jobbra-balra inogva, ha pop zene van, akkor gugolgatva (berogyogatja a térdét) táncol.

7. babapiskótát, kiflit, zsömlét egyedül eszik és minden mást is, amit jól meg lehet markolni.

8. minden érdekli. A játszótéren felszedi a kavicsot, kis virágot, homokban turkál (a virágföldben a lakásban is turkál).

9. Az akaratát egyértelműen jelzi. Így tudjuk, hogy éppen kint szeretne-e lenni, vagy bent, szomjas, vagy éhes, stb.

10. utánozza a mi mozdulatainkat. Ha fogat mosunk, ő is jön a kis fogkeféjével, és mossa a fogát. Ha iszunk, ő is inni akar. Minden megkóstol, amit eszünk. Múltkoz kézzel keféltem ki a szőnyeget. Másnap Aliz megkaparintotta a kefét, és ő is nekiállt szőnyegt kefélni.

 

Amit nem csinál:

1. nem iszik egyedül pohárból

2. nem hallgat a tiltásra. Sőt, méginkább teszi a rosszat.

3. nem tud bilibe pisilni, kakilni (de szerintem ezt még ilyen korban nem is kell erőltetni)

Aliz 8 hónapos

2009.01.26. 11:33 - Méhecske

Címkék: szoptatás lesz mell tea mellbimbó szoptatós begyullad tejem

Na igen! Szalad az idő! Kicsi lányom már nem is olyan kicsi.... Mikor szoptatom (mert még szoptatom ám!), olyan furcsa, hogy már nem tudunk szépen ülni a fotelben, mert kilóg keze, lába.

Bizony, én még szoptatom Alizt, bár csak délutánonként. Délelőtt ugyanis bölcsődében van. Annak idején riogattak mindenfélével, hogy majd begyullad a mellem, megharapdálja a gyerek a mellbimbómat, csak 3-4 hónapig lesz tejem, ha nem iszom a fűízű szoptatós teát, stb.

Van egy jó hírem azoknak, akiket szintén ezekkel riogatnak: nem gyulladt be a mellem, Aliznak már van két fogacskája, de nem harapdálja a mellbimbómat (próbáld ki: szopd a kisujjadat. Hozzá sem ér majd a fogad az ujjadhoz!), egy korty szotatós teát sem ittam, és még mindig van tejem. Amit viszint megteszek, az az, hogy rengeteg folyadékot iszok. Ez víz, gyümölcslé, alkoholmentes sör.

Ha fáj a mellbimbód szoptatás közben, az valószínű azért van, mert nem kapta be jól a cicit a gyerkőc. Velünk is előfordult néhányszor. Olyankor kiveszem a cicit a szájából, hgy kapja be újra. Ennyi az egész!

Aliz 7 hónapos

2009.01.02. 14:36 - Méhecske

Címkék: gyerek 7 mászik ül fogzás hónapos feláll

Sziasztok!

Aliz 7 hónapos lett december 25-én. Nagyon ügyes kis ördög ez a lány. A karácsonyi ajándékunk az volt tőle, hogy 24-én a dohányzó asztalba kapaszkodva felállt. egy-két nap múlva már minden gond nélkül bármilyen bútorba, vagy a lábunkba kapaszkodva feláll és elemgeti a lábát. Ha fogjuk a kezét, szépen lépked előre.

Ügyesen ül, és olyan módon gubancolja a végtagjait, hogy már-már azt hisszük, ebből sírás lesz, mert nem tud majd kiszabadulni saját fogságából, de mindig kigibancolódik valahogy.

Gyors, mint a villám. Karácsony előtt egy héttel kezdett el mászni. Mára már (eltelt azóta 2 és fél hét) olyan gyorsan mászik a lakásban, hogy ha csak egy pillanatra nem figyelek rá (pl.: leteszem a poharat az asztalra), már a virágok leveleit tépkedi.

Elkezdett kinőni az alsó két fogacskája, és már egyedül eszi a babapiskótát.

Azt hiszem, jól halad a fejlődésben. A bölcsődének köszönhetően senkitől nem fél, mindenhol ott lehet hagyni, nem sír utánunk. Tudja, hogy visszamegyünk érte később.

Ja, és dumagép a gyerek. Folyamatosan mondja babanyelven a mondókáját.

KARÁCSONYI MENÜ

2008.12.17. 11:25 - Méhecske

Címkék: menü karácsony pulyka mákos libamáj

Sok női blogoló most lesi a webes oldalakat, hol lelhetne egy jó kis karácsonyi menüre.

Én szeretek főzni, és már novemberben kitalálom a karácsonyi ételsort.

Idén a következők kerülnek az asztalra:

Előétel: Saját zsírjában sült libamáj friss zöldségekkel körítve pirtítóssal.

A férjem imádja a libamájat és természetesen én sem vetem meg a vaj puha, krémesen lágy libamájat, melyet fokhagymával tűzdelek sütés előtt. A sütéshez a libahájat kisütöm, a zsírját egy magasabb falú jénai tálba teszem, a sütőben felmelegítem. Ebbe teszem a tűzdelt, ehónyhén sózott és borsozott májat egészben. Mikor megsült (ha megszúrom tűvel, nme folyik belőle véres lé), kiveszem a zsírból, kicsit hagyom hűlni és megpróbálom fél cm vastag szeletekre vágni. Friss zöldségeket adok mellé (paradicsom, paprika, hagyma, jégsaláta), és frissen sütöm a pirítóst. A meleg kenyéren a puha libamáj isteni!!!

Leves: Halászlé

Ezt a férjem készíti. Általában 4-5 féle halból, melyek az alaplébe, paszírozásra kerülnek. A sűrű, piros halászlébe a végén 5-6 szelet pontyot főz.

Főétel: Tűzdelt pulyka felsőcomb tepsis burgonyával

A pulyka felsőcombot gazdagon tűzdelem fokhagymával és bacon szalonnával. sózom, borsozom, bazsalikomot szórók rá. A sütőben fólia alatt kb 1,5 órán át sütöm, ezután 20 percig fólia nélkül pirítom. A husi nagyon finom, omlós lesz, és a tűzdelésnme köszönhetően a hús blseje is ízes lesz. Mellé tepsiben sült héjas burgonyát tálalok, amit szintén fűszerezek még a sütés előtt sóval, borssal, rozmaringgal.

Desszert: Kelt mákos beigli

Kelt tésztában nagy vagyok :-), így a bejglit is abóól készítem. 0,5kg lisz, 1 tojás, 7 dkg margarin, 7 dk porcukor, 2,5dkg élesztő, 2 dl tej. a felfutott élesztőt hozzáteszem a liszthez, minden más hozzávalót beleteszek, majd jöhet a dagasztás. Ezt sokan idő előtt abbahagyják, így a tészta nem lesz laza. Én addig dagaszom, míg a tálról és a kezemről egyaránt elválik a tészta, és jókora hólyagok fúvódnak a tésztában. A tésztát kinyújtom, bele teszem a mákos cukros, tejes tölteléket, föltekerem, és 20 percig pihentetem. Ezután megkenem tojás sárgájával és aranybarnára sütöm.

Mivel szinte minden a sütőben sül és nem kell mellettük álldogálni a konyhában, így egy 7 hónapos Kisördög mellett is kivitelezhető.

gyermekversek

2008.10.14. 09:09 - Méhecske

Címkék: vers egér cica gyermekvers

Aliz olyanokat is kohozott belőlem, amire nem is gondoltam előtte. Például elkezdtem verseket írni. Gyerekeknek szóló aranyos kis versikéket. Most leírom ide azt, ami a legjobban tetszik Neki:

 

Cica és egér

 

Cica és a kisegér

egymás mellett meg nme fér.

Néhanapján megesik,

egymás társaságát keresik.

 

Az egyik a házi kedvenc,

a másik csak kártevő,

a cica a fotelben ül,

az egér jobb, ha menekül.

 

Hanem aztán, ha nagy baj van,

kutya kerül a házhoz,

összefognak ők a bajban,

barátként fordulnak egymáshoz.

 

Mikor elmúlik a nagy veszély,

s visszaáll a régi rend,

a cica újra csak henyél,

vagy üldözi az egeret.

Aliz első 10 hete

2008.08.06. 10:30 - Méhecske

Címkék: hét evés alvás fejlődés látás 10 hallás mozgás súly hossz

Aliz nagyon sokat tanult és fejlődött az első 10 hét alatt. Természetesen én is, mint minden anyuka bújtam és bújom a szakújságokat és -könyveket, hogy mikor mit kell tudnia a gyerkőcnek.

A hossza a leírtak szerint heti 2 centivel több. 52 cm volt születéskor és mára már a 62-es ruhácskák közül csak néhányat tudunk használni.

A súlya is szépen nőtt. Havonta 1 kg-mal többet nyom Aliz, így az esti altatáskor az ölben cipelgetése egyre nehezebben megy. A derekam megfájdul, mert már több, mint 5 kiló.

Látása és hallása jó, erre bizonyíték az, hogy bármilyen hirtelen zajra (pl taps, vagy sörösdoboz felnyitása) megijed. Ilyenkor keze-lába kilendül a négy égtáj irányába. Ha sétáláskor a nap a szemébe süt, mérgesen kapkodja el a fejét a fény útjából.

Mozgása igen aktív az első pillanattól kezdve (a hasmaban is folyton mozgott). Három hetesen már 45 fokos szögben megtartotta a fejét, de alkarra csak a 10. héten támaszkodott. Akkor viszont percekig képes volt úgy támaszkodni és nézelődni. Már a hátáról a hasára fordult 3-szor. A fejét három hetes korától stabilan tartota, ha ölben volt, vagy függőlegesen tartottuk. Az ágya fölé szerelt kis zenélő, forgó színes játékai már a második héten elkezdte figyelni, és ha beindítottuk, a zöld nyuszit kitartóan követte. Az 5. héttől kezdve a keringő nyuszikat megpróbálta a kezével megütögtni. Jópárszor sikerült is neki eltalálni őket. A 9. héttől már a rugkapálásából is lehet tudni, hogy milyen a kedve. Ha unatkozik, elkezd kapálózni (ez előti meg a pityergést, ha nem foglalkozunk vele). Ha ilyenkor mondok neki egy mondókát, a rúgkapálás abbamarad, és mosolyogva veszi tudomásul, hogy ismét ő került a középpontba.

Spontán mosolya elalváskor jött elő. A tudatos mosolygás a 7. héttől kezdődött. Szerette, ha beszéltünk hozz, vagy énekeltünk. Ilyenkor mindig mosolygott, a 9. héttől már kacagott is. Az énekek alatt formázta a kis száját, és "kkkkk", illetve "hekü" hangokat adott. Jó lenne tudni, mit jelent a "hekü". Valami jót jelenthet, mert akkor mondja, ha valami tetszik neki.

Engem már az 5. héttől megismer, az apját a 7. héttől ismete fel stabilan. Ebben nehézség az volt, hogy a férjem minden hétköznap reggel elment dolgozni és csak estére ért haza. Nem volt sok alkalma Aliznak arra, hogy megjegyezze Apát. Aztán a 6. héten Apa végig szabadságon volt, ekkortól már a gyerkőc örül, ha meglátja, ránevet azonnal. Ezt megelőzően minden este furcsán nézte Aliz az apját, "mit keres itt ez az ember. Egész nap nem láttam, most hogyan került ide". Csak nézte, nézte a férjemet, de nem tudta hova tenni.

Evésével nem volt sok gond. A 6. héttől 3 óránként evett, éjszaka egy hét órás megszakítással.

Az alvás okozott némi gondot. Kezdetben (az első 3-4 hétben) rendszerint 9-kor elaludt, 1 óra körül ébredt először, majd 4 órakor és a következő már reggel 7-kor volt. Ehhez lehetett tervezni. Az ötödik héttől javult a helyzet, mert az este 9 órai elalvás után csak hajnal 4-kor ébredt, majd reggel 7-kor. Ennek nagyon örültem azt hittem, innentől majd szépen kitolódik a hejenli evés, és szép lassan átalussza az éjszakát. Nem így lett. a 7. héten felkelt éjjel 2-kor és fél ötkor. A 8. héten éjjel egykor, négykor és reggel fél hétkor. A 9. héten egykor, négykor, fél hatkor. Ez folytatódott a 10. héten is. Most tartunk itt. Kezdem azt gondolni, hogy ez a gyerek soha nem fogja átaludni az éjszakát. A felkelések ritkulása helyett egyre sűrűsödik a számuk. Nappal tervezhetően alszik. Etetés után másfél ót játszunk, aztán elalszik kb egy óra hosszára. Ébredés után van még fél óra, amit szintén játékkal, énekléssel töltünk.

Örülnék, ha megosztátok velem a ti tapasztalataitokat.

Gyermekágyas időszak

2008.07.31. 12:55 - Méhecske

Címkék: gyermekágy napirend suttogó

A vendégjárás után, és Anyukám jótanácsait követően már kellően ki voltunk éhezve arra, hogy végre magunk legyünk. Végre megízlelhessük a mi családi életünket. Amikor nem mondják meg mások, hogy mikor mit kellene tenni. Amikor csak mi vagyunk és a magunk esze és tapasztalata után hozzuk meg döntéseinket. Eljött hát ez az idő is!!!

Aliz továbbra is nagyon jó gyerek volt. A hangját még nem is hallottuk. Már kezdtem aggódni, hogy mi lesz, ha éjszaka felsír, és én csak beleszövöm az álmomba, mert nem ismerem fel a hangját.

A tejem olyan sok, hogy ha csak felemeltem és magamhoz öleltem a gyerkőcöt, már a padlón koppantak a tej cseppek. A melltartóban alvás nagyon rossz. Én egyébként sem szeretem viselni még nappal sem (persze társaságban viselem, de amint hazaérek, már veszem is le), nemhogy éjszaka. A bugyiban alvás a másik rossz dolog. Ehhez sem voltam hozzászokva, most meg hat hétig ez lesz. Ebbe a hat hétbe jobb bele sem gondolni. Hat hét szex nélkül!! Na, ez az a dolog, amit végképp nam tudom, hogy fogom teljesíteni. Persze tudom, hogy orvosilag muszály kibírni, de a vágyaknak parancsolni nagyon nehéz.

Élveztük a hármasban töltött időt. A férjem büszke apuka, én pedig büszke anyuka lettem. Az éjszakai kelésekhez már hozzászoktam, és most jött el az ideje, hogy a háztartással is teljes egészében megküzdjek. Tartottam az első bevásárlástól, amit Alizzal teszek meg. Féltem, hogy majd végig bömböli a sétát és a vásárlást. Ezzel szemben Aliz jó gyerek módjára, ahogy betettem a babakocsiba, már el is aludt, és hazaérkezést követően még másfél órát aludt tovább. Így be tudtam vásárolni (ABC, hentes, zöldséges), és meg is tudtam főzni a vacsorát, ami a másnapi ebédünk is. Este nem győztem mesélni, milyen jó volt, csak eléggé elfáradtam eleinte. Jól esett volna elnyúlni néha egy kád vízben, de ezt sem lehet az első hat hétben.

Sokan mondták, hogy ha a gyerek mellett főzök és háztartást vezetek, el fog menni a tejem. Pihennem kellene. A tejemnek semmi baja nem lett. Azért délutánonként mindig találtam egy órát, amikor Aliz is aludt, meg én is.

Jobban tartottam ettől a gyermekágyas időszaktól, mint kellett volna. Anyukám állította, hogy milyen nehéz dolgom lesz ilyen messze tőle, hiszen így nem tudnak segíteni a nagymamák. Én erre még terhesen mondtam, hogy más is megoldotta, nekem is menni fog. Ez így igaz. Simán meg lehet oldani. Persze igényel egy kis szervezést a dolog, és nem akkor pihenhet az ember, amikor szeretne, de mindent össze lehet egyeztetni.

Állítólag a hatodik hét végére a gyermeknek már fix napirendje van. Ez nálunk nem így volt. A neten kutattam, hogyan lehetne fix napirendre szoktatni a ygereket, aztán eszembe jutott, hogy én sem mindig délben ebédelek és nem mindig 10-kor alszom el este. Miért várnám el a gyerektől, hogy pontosan tartsa be a napirendet. Olvastam fórum oldalakon a "Suttogó"-ról is. Sokan ajánlották, sokan ellenezték. Én úgy döntöttem, hogy majd Aliz tudni fogja, neki mi a jó. Előbb-utóbb kialakul. Félreértés ne essen, az éjszakát és a nappalt sosem cserélte fel, csak nappal hol 2, hol 1 óránként evett. Azért a 2 órát igyekeztem betartatni vele, de mikor már nagyon sírdogált, nem volt szívem megvonni tőle a cicit.

Bíztatok minden kezdő anyukát, hogy hagyja a gyerekre a napirendet. Nálunk a 7-ik, 8-ik hétre beállt a 3 óránkénti evés. Ez a 3, 6, 9, 12, 15, 18, 21 órákat jelentette. Most már Aliz 10 hetes. Ezek az etetési idők csak annyiban módosultak, hogy nappal egyszer 4 óra telik el két etetés között. Azt Aliz határozza meg, hogy délelőtt, vagy délután legyen. Evés után bő egy órát ébren van, játszunk, beszélgetünk, énekelek Neki, Ő meg nevet és gagyog. Játék után egy órát alszik, és ébredés után kb 20 perc múlva következik a menetrend szerinti etetés. Ez a napirend nekem is jó és Neki is. Nem kellett ébresztőórát használni, nem kellett alvásból ébresztgetni a gyereket.

Persze, nem akarom ezt a módszert ráerőltetni senkire, mindenki eldöntheti, hogy vas szigorral neveli-e a gyerekét, vagy lágyan formálja olyanná, amilyen mindenkinek megfelel. A lágy formálásban az a jó, hogy a szülő terelgeti a gyermeket és a gyerek azt hiszi, hogy teljes mértékben ő alakítja ki a rendszerét. Valahogy így kell majd a kamaszokat is nevelni. Nem akarotasan, szigorral, hanem titokban terelni a megfelelő irányba, hogy hadd higyjék azt, hogy ők döntenek mindenben.

Anyukám segíteni akart

2008.07.27. 09:29 - Méhecske

Címkék: szoptattam segíteni rokon

A hazajövetel napján izgultam leginkább. Persze, akkor késett minden és mindenki. A reggeli vizit elmaradt, pedig vizit nélkül nem engednek haza, a varatszedés is egy órával később történt, mint ahogy azt előző nap megbeszéltük. Alizt elvitték, hogy a gyerekorvos megvizsgálja, és kiadja a zárójelentését. Alizt gyorsan visszahozták, mert minden rendben volt, de a zárójelentésre reggel fél 10-től délután egy óráig kellett várnom. Már eléggé ideges voltam, mert a gyerek zárójelentése nélkül nem adják ki az enyémet, és délután 2-ig van zárójelentés kiadás. Ha lemaradok, másnap vissza kell jönni érte. Azt meg nem szerettem volna.

Szerencsére egy órakor megkaptam a gyerkőc papírjait, utána gyorsan átöltöztünk, összszedtem magam, és rohantunk az én papírjaimért. 2 órára hazaértünk.

VÉGRE ITTHON! Végre elkezdhetjük az új életünket immár bővített létszámmal. Boldogok voltunk és fáradtak. Olyan aprócsak valt Aliz, és attól féltem, hogy éjszaka nem fogok felébredni, ha sír, meg attól, hogy majd nem tudom, mikor mi a baja, stb. Akkor még ne tudtam, hogy az a két nap, amit hármasban tölktöttünk sokkal könnyebb volt, mint mikor eljött Anyukám segíteni.

Nos, meg kell nyugtatnom a hasonlóan kezdő anyukákat. A gyerekek eleinte nagyon keveset vannak ébren. Az első két hétben csak aludt és 2-3 óránként evett. Igény szerint szoptattam továbbra is. Aliz ha éhes volt, nem sírt, csak nyögdösött, de meghallottam. Eljött Anyukám segíteni. Itt pihent egy hetet. Tényleg csak pihent, mert semmi dolga nem akadt (mint Micimackónak :-) )Alizt csak én tudtam etetni, nem volt sírós gyerek, a hasa sem fájt, így csak aludt és evett. Ebben nem szorultam segítségre. Én sem voltam kipurcanva sőt, fel voltam töltődve. Amig Aliz aludt, addig én elmentem bevásárolni (Anyu vigyázta a gyerkőc álmát), főztem ebédet. Nem pihentem a nappali alvás időkben, mert Anyu attól félt, ha ő megy bevásárolni, eltéved és nem talál vissza. A főztje meg hagy kívánni valót maga után. Inkább én főztem. (Azért remek nem? Eljön Anyukám segíteni, és a boltba sem mer lemenni. Jó kis segítség, mindent én csináltam) A bolt egyébként 200 méterre van, nem lehet eltévedni. Anyukám, mivel rengeteg ideje volt, elkezdte szervezni az életünket. (Ahhoz nagyon ért). Egyszer csak szólt, hogy holnap jönnek Erikáék. Én csak értetlenül néztem, hogy én erről nem is tudtam. Anyu meg még köszönentet is várt azért, hogy megszervezte a látogatást. Nekem azt mondta, hogy Erika szeretett volna jönni, Erikának pedig azt mondta, hogy én hívtam. Én meg fortyogtam a dühtől, hogy még egy hete sem vagyunk itthon,  nem tudom, mikor fog enni Aliz (jó lesz pont akkor szoptatni, mikor vendégek vannak), takartani kell, főzni kell (mert Erikáék mindig ebédre jönnek), sütiket és üdítőket kell vásárolni!!!!! Nem tetszett. A férjem csak este vett tudomást az egészről, mert dolgozott egész nap. Na, ő aztán pláne nem örült. Na, aljött a másnap és jöttek Erikáék. Anyu 10 órára beszélte meg velük az egy órányi látogatást (így nem ebédelnek nálunk). Kételkedtünk a dologban, hogy ez így is lesz... 11 után érkeztek meg. Villámokat szórt a szemem. Aliz szerencsére elaludt, és úgy is maradt délután 2-ig. Természetesen nálunk ebédeltek, mert délig nem mentek el, azt meg ciki lett volna mondani, hogy "ti csak beszálgessetek, mi megyünk enni, mert éhesek vagyunk". Azt szerették volna, ha felébresztem Alizt és mindenkinek az ölébe adom. Erre nem voltam hjlandó. Aludjon csak a gyerkőc. Még korán van kitenni a rokoni cibálásnak. Igy aztán Erikáék kicsit sértődötten távoztak. Én fáradt voltam, és mérges, Anyu meg csalódott, hogy a jól megszervezett látogatás nem úgy sikerült, mint ahogy akarta.

Egyéb jó ötletei is voltak Anyukámnak. Ezekből szemezgetek néhányat:

1. Mivel nekem már fél év itthonlét után vissza kell mennem dolgozni, kitalálta Anyukám, hogy majd ő neveli Alizt. El voltam képedve. Ehhez tudni kell, hogy 260 kilóméter a távolság közöttünk (Férjem szerint ideélis, de ha a gyerekem van ilyen távolt tőlem, az nem ideális). Nem is tudom, hogy találhatott ki ilyet. A legrosszab az, hogy ezért még köszönetet várt volna.

2. Hogy ne kelljen Aliznak fél éves korától bölcsibe menni, Anyukám ideköltözött volna hozzánk. Újabb jó ötlet egy 63 négyzetméteres 2 szobás lakásba együtt lakni vele. Nem tetszett ez az ötlet sem. Aliz inkább bölcsibe megy hétfőtől csütörtökig reggel 8-tól délután 2-ig. Szerencsére a bölcsibe már felvették.

3. Adjak teát Aliznak. Mondtam Anyunak, hogy erre semmi szükség, mert anyatejet eszik, és emellett nincs szüksége más táplálékra, teára sem. No meg nem akarom már most felelslegesen cukrozott levekkel tömni szegényt. Minden nap kb 5-ször elmondta, hogy adjak Aliznak teát. Márt kezdett az idegeimre menni. Rájöttem, csupán azért kellett volna teát adnom a gyermekemnek, mert Ő is adott nekem annak idején.

4. Miért nem használok fürdető krémet a fürdéseknél. Hiába mondtam Anyunak, hogy a gyerekorvos mondta, hogy Aliznak olyan szép a bőre, hogy az első héten csak sima vízzel fürdessük, ne használjunk semmilyen fürdető krémet. Azt hiszem, Anyu úgy gondolta, hogy csak kitaláltam ezt azért, hogy ellenkezzek vele, pedig tényleg ezt mondta a doki néni.

Anyukám nem egyszerű, de Hál' Istennek hat nap után megunta, hogy csak unatkozik és haza utazott.

Végre! Most már tényleg magunk vagyunk és úgy alakítjük az életünket, ahogy nekünk tetszik. Végre nem kell senkivel megvívni, ha más a véleményünk bizonyos dolgokról. Jó dolog az önállóság, és nem kívánunk ezen változtatni. Megfogadtam, hogy ha Aliz felnő, nem találok ki Neki hülye programokat. (ezt most írásba is adtam)

Baba-mama szobában

2008.07.25. 08:00 - Méhecske

Címkék: szoptatás szoba szerint baba mama igény

Szülés után volt 2 óránk, melyet hármasban tölthettünk. Aliz 3050 g és 52 cm lett. Nagyon jó volt együtt! Igazi családnak éreztem magunkat. Nézegettük a kicsi Alizt, aki nem volt lila, vagy gyűrött. Nagyon szép kis baba lett. Békésen pihent mellettem, és mivel én is nagyon fáradt voltam, meg-megaludtam néha.

Férjem derekasan helyt állt az éjjel, így Ő is nyugovóra tért. Már jó előre megvettük az "öröm pálinkát", mivel párom is megjutalmazhatja magát. Le is hajtott egy-két kupicával, de olyan fáradt volt, hogy egyrészt emiatt, másrászt mert rögtön a fejébe szállt, nem folytatta az "ünneplést".

Reggel fél 7-kor kerültem a baba-mama szobába. Terveim szerint nem ide szerettem volna jönni. Többen ajánlották, hogy még használjam ki ezt a néhány napot a pihenésre, és a baba-mama szobában erre nem lesz lehetőségem. Az orvosom azt javasolta, hogy próbáljam ki, ha nem tudnék pihenni, átkérhetem magam a 6 ágyas sima szobába. Úgy döntöttem, kipróbálom. Így legalább szakértő felügyelet mellett tanulhatom meg a fontos dolgokat, melyekre otthon már szükségem lesz.

Fél egykor kelhettem fel először az ágyamból, addig aludtam, mint a bunda. Még horkoltam is, olyan fáradt voltam. Gyors zuhanyzás után pisilni kellett. na, ez aztán feladat volt. Az ebédemet már ülve fogyasztottam el, és nagyon büszke voltam magamra. Délután 3-kor hozták először Alizt. Voltak félelmeim, hogy majd hogy fogom megfogni, mit is kell majd csinálnom vele. Semmit sem tudtam. A nővérke nagyon aranyos volt, mindent aprólékosan elmagyarázott és megmutatott. 2 ágyas szobámban a szobatársam is sokat segített.

Amint megláttam Alizt, minden félelmem elszállt. Rögtön úgy nyúltam hozzá, ahogy kellett, úgy kezdtem el szoptatni, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A nővérke is csak csodálkozott, hogy miért mondatok el vele mindent, mikor tudok mindent. Aliz nagyon ügyes volt. Szopizott szépen, és sokat aludt. Szoptatás után még elvitték Alizt, hogy oltást kapjon, meg még én sem voltam teljesen kipihent. Annyira boldog voltam, hogy valakinek el kellett újságolnom, hogy mi történt velem. Lesétáltam hát a 4. emeletről az elsőra, ahol a szobatársaim rögtön körülvettek, hogy meséljek. Hálás voltam nekik ezért, de ők ezt észre sem vették. Kíváncsiak voltak, hogy mi vár majd rájuk. Megnyugodtak, hogy nem lehet ez olyan vészes, ha a hajnali szülés után már lépcsőt mászok, és az ágyon ülve mesélek nekik. A 6 órai szotatáskor férjem is bent volt. El volt ámulva, milyen szép gyermekünk lett.

A baba-mama szobában a gyerkőc másnaptól volt velem. Reggel 6-tól este 10-ig itt az anyukák gondoskodnak a gyerkőcökről, és éjszaka pihenni is lehet. Aliz ügyesen 3 óránként evett, és minden evés után a palusba is rejtett egy kis ajándékot. Evések között aludt sokat, így én is tudtam pihenni. Csak a telefon ne lett volna velem. Mindenki akkor hívott, amikor eldöntöttem, hogy most alszom egy keveset. Ezért aztán nem a gyerkőc miatt, hanem a család miatt nem tudtam aludni. Másnap már okosabb voltam, lenémítottam a telefont és aludtam nagyokat. A harmadik naptól már unatkozni is elkezdtem. Örültem, hogy a baba-mama szobát választottam!!! Megtanultam pelenkázni, és még gyakorlatlan anyuka lévén néhányszor jártam úgy is, hogy mikor levettem a pelust a leányról, akkor kezdett el pisilni. Az átöltöztetést is hamar megtanultam.

Alizt igény szerint szoptattam. A kora délutáni órákban már nem 3 óránként, hanem óránként evett. Ez kellett is ahhor, hogy ne sárguljon be. Ahhoz ugyanis az kell, hogy sok folyadékot igyon, az mossa ki a máj által rosszul bontott festékanyagot.

A 3. naptól kezdve ha ébren volt, járt keze, lába. A hasmban is elég élénk volt (ez óvatos kifejezés volt. Szinte soha nem állt meg, annyit mozgott), és most látom, idekint is élénk lesz. Nagyon szép baba lett. Mindenki dícsérte, milye szép szabályos a fejecskéje.

 

Szülés után 5 nappal, csütörtökön haza jöhettünk. Aliz szépen fejlődött, velem is minden rendben volt, ezért nem kellett bent maradnunk.

Azok a 10 perces fájások...

2008.07.24. 16:07 - Méhecske

Címkék: 10 perces fájások

Aliz lányom születése noha a fogantatással kezdődött, azt mégsem írnám le. Ez mindenkinek a szigorúan vett magánügye, és mivel ezt a blogot olvasod, valószínűleg élesben gyakoroljátok párotokkal a műveletet.

A megszületés konkrátan a 10 perces fájásokkal kezdődtek pénteken délután. A férjem hazarohant a munkahelyéről, pedig mondtam neki, hogy csak akkor menjünk be a kórházba, ha már 5 percesek lesznek a fájások. Egy darabig vártunk, aztán a férjem nem bírta tovább. Határozott. "Bemegyünk a kórházba, az a tuti!"

Délután 4 órakor jelentkeztünk a szülőszoba előtt, hogy fájásokat érzek. A szülésznők levetkőztettek, rám adták a szuper szexi kórházi hálóinget, és jött az NST vizsgálat. 2 órán keresztül feküdtem és a gép mérte a fájásokat. Azokat a fájásokat, amiket én eléggé erősen éreztem, de a gép egyáltalán nem jelzett.

Az ügyeletes orvos azt mondta, ha a gép nem mutatja, akkor fájások sincsenek. (Imádom, mikor egy férfi - ,aki életében nem szült, és nem is fog - dönti el, hogy érzek-e fájásokat, vagy sem). Szerinte ezek csupán jósló fájások. Ezt akkor el is hittem. Később kiderült, hogy nem kellett volna...

Leküldtek az osztályra, hogy most nem szülök, de amíg eljön az ideje, addig is bent tartanak. A fájások kitartottak, így egész éjjel nem aludtam, csak mértem az időt. Az éjszakás nővérke már sajnált, de nem tudot mit tenni, 10 perces fájásokkal nem lehet szülni.

Másnap délelőtt bejött a férjem. Akkor már hol 10, hol 7 percenként jöttek a fájások. Mivel szombat volt, így csak egy, maximum két vizit volt. Délután már 7 percesek voltak. Egyre jobban fájt a hasam alsó része. Némelyiknél könnybe lábadt a szemem, de csak azt hallottam a nővérkéktő, hogy ezek csak jósló fájások. Az esti vizitnél szóltam a dokinak, hogy meddig várjunk még? Hány éjszakát ne aludjak még?

Újra a szülőszoba előtt toporogtunk férjemmel. Újra jött az NST vzsgálat, ami most már negatív fájásokat jelzett. Ezt úgy értem, ahogy leírtam. A valódi, orvosi értelemben vett fájásoknak szép domboknak kellene lenniük, nekem meg a kiinduló 30% értéktől minden fájásnál völgyeket rajzolt a gép. A nővérkék a csodájára jártak, és egyre azt hangoztatták, hogy ezek nem is fájnak nagyon, mert csak jósló fájások. Az igazi fájások dombokban jelennek meg a papíron. Én hiába mondtam, hogy nekem nem a hasam teteje (ahova az érzékelőt tették) húzódik, hanem a hasam alja, és a derekem sem fáj (ennek kellett volna fájnia).

Végre valahára éjjel 11-kor jött a választott dokim, aki megvizsgált és mondta, hogy ezek az igazi fájások, de lassan sűrűsödnek, amin a burokrepesztés segít majd. Nem akarta, hogy még egy éjszakát ne aludjak és ne legyen erőm a szülésre. Arra azért jó, ha marad ereje az anyukának. Ahogy a burok megrepedt, azonnal 2 percesek lettek a fájások. Az erőssége nem változott, csak mivel jóval sűrűbben jöttek, így nem maradt időm közöttük a pihenésre. Éjjel 2 óra környékén már nagyon fáradt voltam. Képes voltam a 2 perces fájások között elaludni. A férjem törölgetett vizes ruhával és tartotta bennem a lelket, hogy ne aludjak, mindjárt vége lesz. Az a mindjárt 3 óra 25 perckor jött el. Szerencsére oxitocint nem kellett adni, így nem szúrkálták össze a karomat. A toló fájások 3 óra után jöttek. Azt vissza kellett még tartani, hogy a méhszáj kellően táguljon, de ezt volt a legnehezebb megtenni. Komoly koncentrációt igényelt. Olyan erősen kellett öszpontosítsni s feladatra, mintha egy betonoszlopot szertnél csupán az akaraterőddel elmozdítani. Körülbelül ennyire is sikerült visszatartani a tolófájást. Szóltam, hogy már végképp nem bírom tovább, és hagytam, hadd dolgozzon a tolófájás helyettem. Kcsit olyan érzés volt, mint mikor a csikaró hasmenést próbálnád visszatartani, aztán végre békésen üldögélhetsz, amíg a tested alfele magától dolgozik. Két nyomásra kint is volt Aliz. 3 óra 25 perckor végre megszületett!

Nos igen, ha hasonló helyzetbe kerültök, ne hagyatkozzatok arra az átkozott gépre! Péntek délutántól vasárnap hajnalig nem aludtam miatta.



süti beállítások módosítása