Egy kezdő anyuka lépései

Aliz az első gyermekem. A rokonságban nincs kis gyerek, így teljesen magamra és férjemre hagyatkozva hozzuk meg döntéseinket a gyermeknevelés terén. Megosztanám Veletek a tapasztalataimat, kétségeimet, sikereimet és kudarcaimat. Tanuljatok belőle!

Friss topikok

Linkblog

Aliz 10 hónapos

2009.04.03. 08:48 - Méhecske

Címkék: a 10 int hónapos jár lehúzza zokniját tapsol pápát

2009. március 25-én lett Aliz 10 hónapos. Már majdnam két hete meg-megáll kapaszkodás nélkül, és végre tegnap (2009. április 2-án) megtette első 5 lépését teljesen egyedül. Össze-vissza puszilgattuk a gyereket örömünkben, amit Ő annyira nem értett, hiszen csak odament Apához, aki 5 lépés távolságban volt tőle. Szóval nagy az öröm :-).

Biztos kíváncsiak vagytok, hogy miket tud még Aliz 10 hónaposan (de ha nem vagytok kíváncsiak, akkor is leírom):

1. Egyedül jár!!!!!!!!!!!!!!!!!! Fal vagy bútor mellett már két hónapja egyedül jár.

2. lehúzza a zokniját, aztán rárakja a lábára megmutatva ezzel, hogy a zokni oda való. A cipőjét is ráteszi a lábfejére (persze nem tudja egyedül beledugni a lábát), mert tudja, hogy a cipő odavaló.

3. Szövegláda. Folyamatosan mondja a mondókáját érthetetlen babanyelven. Eleinte csak a szótagokat ismételgette, de két hete elkezdte összekutyulni a különböző szótagokat és folyamatos beszéddé fejlesztette.

4. pápát int, ha hallja, hogy "pá-pá". Már Ő is elkezte mondani integetés közben, hogy "pá-pá".

5. kedvenc monókájánál tapsol.

6. ha zenét hall (játékből, tévéből, rádióból), és annak jó ritmusa van, vagy szép dallamos, elkezd táncolni. Többféleképpen is táncol. Ha klasszikus zene szól, akkor jobbra-balra inogva, ha pop zene van, akkor gugolgatva (berogyogatja a térdét) táncol.

7. babapiskótát, kiflit, zsömlét egyedül eszik és minden mást is, amit jól meg lehet markolni.

8. minden érdekli. A játszótéren felszedi a kavicsot, kis virágot, homokban turkál (a virágföldben a lakásban is turkál).

9. Az akaratát egyértelműen jelzi. Így tudjuk, hogy éppen kint szeretne-e lenni, vagy bent, szomjas, vagy éhes, stb.

10. utánozza a mi mozdulatainkat. Ha fogat mosunk, ő is jön a kis fogkeféjével, és mossa a fogát. Ha iszunk, ő is inni akar. Minden megkóstol, amit eszünk. Múltkoz kézzel keféltem ki a szőnyeget. Másnap Aliz megkaparintotta a kefét, és ő is nekiállt szőnyegt kefélni.

 

Amit nem csinál:

1. nem iszik egyedül pohárból

2. nem hallgat a tiltásra. Sőt, méginkább teszi a rosszat.

3. nem tud bilibe pisilni, kakilni (de szerintem ezt még ilyen korban nem is kell erőltetni)

A bejegyzés trackback címe:

https://kicsializ.blog.hu/api/trackback/id/tr101043326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása