Kedves Olvasó!
aliz gyermekem már 21 hónapos. Hihetetlen, milyen gyorsan elrepült ez a 21 hónap. Igaz, nem sok időt töltöttem itthon, mert 5 hónap után vissza kellett mennem dolgozni. Minden esetre azért sok érdekes dolog történt a 21 hónap alatt.
Egészen a múlt hétig azt hittem, nálunk él a világ legmakacsabb gyereke. Mivel a szókincse elég választékos, így legalább 5-6 féle képpen tud folyamatosan tiltakozni. Nem jó, nem kell, nem kérem, nem akarom, stb. a kommunikációnk 90%-a ellenkezésből állt.
De ekkor jött két hét, amikor az én Alizkám angyal volt. Szót fogadott, rendet rakott maga után, este ügyesen elaludt és csak reggel 6-kor ébredt fel. Büszke voltam rá, mert már ismer minden színt, tud 30-35 mondókát és éneket, elszámol - vagyis inkább megszámol - tízig (most tanulgatjuk a 10-en felüli számokat), elmeséli, mi történt vele a bölcsiben, stb. Szóval nagyon okos és még szoba tiszta is (persze egyelőre csak nappal).
A két hét letelte után újra jött a borongós valóság. A gyerek egy ördög, aki leköp, rámcsap, haza zavar a játszótérről. Ezt szó szerint értem, mert a következőképpen hangzott: "menj haza azonnal buta anya!". Már nemigen hat rá semmi. Próbáltam szép szóval, ígéretekkel, retorzióval, kezére csppintással, és már eljutottunk a vízzel való leöntésig, mert annyira begerjeszti magát hiszti közben, hogy egyszerűen nem tud leállni. Kellett valami, ami kizökkenti a parádéból. Eddig a vizes módszer bevált, de már ezt is megtanulta kezelni, vagyis figyelmen kívűl hagyni.
Már azon gondolkodunk, hogy pszichológus segítségét kérjük, mert annyira akaratos a gyerekünk, hogy mi, szülei nem bírunk vele. Inkább mi törünk meg, mint a gyerek.
Hát, nem egyszerű történet ez a gyerek nevelés.
