A hazajövetel napján izgultam leginkább. Persze, akkor késett minden és mindenki. A reggeli vizit elmaradt, pedig vizit nélkül nem engednek haza, a varatszedés is egy órával később történt, mint ahogy azt előző nap megbeszéltük. Alizt elvitték, hogy a gyerekorvos megvizsgálja, és kiadja a zárójelentését. Alizt gyorsan visszahozták, mert minden rendben volt, de a zárójelentésre reggel fél 10-től délután egy óráig kellett várnom. Már eléggé ideges voltam, mert a gyerek zárójelentése nélkül nem adják ki az enyémet, és délután 2-ig van zárójelentés kiadás. Ha lemaradok, másnap vissza kell jönni érte. Azt meg nem szerettem volna.
Szerencsére egy órakor megkaptam a gyerkőc papírjait, utána gyorsan átöltöztünk, összszedtem magam, és rohantunk az én papírjaimért. 2 órára hazaértünk.
VÉGRE ITTHON! Végre elkezdhetjük az új életünket immár bővített létszámmal. Boldogok voltunk és fáradtak. Olyan aprócsak valt Aliz, és attól féltem, hogy éjszaka nem fogok felébredni, ha sír, meg attól, hogy majd nem tudom, mikor mi a baja, stb. Akkor még ne tudtam, hogy az a két nap, amit hármasban tölktöttünk sokkal könnyebb volt, mint mikor eljött Anyukám segíteni.
Nos, meg kell nyugtatnom a hasonlóan kezdő anyukákat. A gyerekek eleinte nagyon keveset vannak ébren. Az első két hétben csak aludt és 2-3 óránként evett. Igény szerint szoptattam továbbra is. Aliz ha éhes volt, nem sírt, csak nyögdösött, de meghallottam. Eljött Anyukám segíteni. Itt pihent egy hetet. Tényleg csak pihent, mert semmi dolga nem akadt (mint Micimackónak :-) )Alizt csak én tudtam etetni, nem volt sírós gyerek, a hasa sem fájt, így csak aludt és evett. Ebben nem szorultam segítségre. Én sem voltam kipurcanva sőt, fel voltam töltődve. Amig Aliz aludt, addig én elmentem bevásárolni (Anyu vigyázta a gyerkőc álmát), főztem ebédet. Nem pihentem a nappali alvás időkben, mert Anyu attól félt, ha ő megy bevásárolni, eltéved és nem talál vissza. A főztje meg hagy kívánni valót maga után. Inkább én főztem. (Azért remek nem? Eljön Anyukám segíteni, és a boltba sem mer lemenni. Jó kis segítség, mindent én csináltam) A bolt egyébként 200 méterre van, nem lehet eltévedni. Anyukám, mivel rengeteg ideje volt, elkezdte szervezni az életünket. (Ahhoz nagyon ért). Egyszer csak szólt, hogy holnap jönnek Erikáék. Én csak értetlenül néztem, hogy én erről nem is tudtam. Anyu meg még köszönentet is várt azért, hogy megszervezte a látogatást. Nekem azt mondta, hogy Erika szeretett volna jönni, Erikának pedig azt mondta, hogy én hívtam. Én meg fortyogtam a dühtől, hogy még egy hete sem vagyunk itthon, nem tudom, mikor fog enni Aliz (jó lesz pont akkor szoptatni, mikor vendégek vannak), takartani kell, főzni kell (mert Erikáék mindig ebédre jönnek), sütiket és üdítőket kell vásárolni!!!!! Nem tetszett. A férjem csak este vett tudomást az egészről, mert dolgozott egész nap. Na, ő aztán pláne nem örült. Na, aljött a másnap és jöttek Erikáék. Anyu 10 órára beszélte meg velük az egy órányi látogatást (így nem ebédelnek nálunk). Kételkedtünk a dologban, hogy ez így is lesz... 11 után érkeztek meg. Villámokat szórt a szemem. Aliz szerencsére elaludt, és úgy is maradt délután 2-ig. Természetesen nálunk ebédeltek, mert délig nem mentek el, azt meg ciki lett volna mondani, hogy "ti csak beszálgessetek, mi megyünk enni, mert éhesek vagyunk". Azt szerették volna, ha felébresztem Alizt és mindenkinek az ölébe adom. Erre nem voltam hjlandó. Aludjon csak a gyerkőc. Még korán van kitenni a rokoni cibálásnak. Igy aztán Erikáék kicsit sértődötten távoztak. Én fáradt voltam, és mérges, Anyu meg csalódott, hogy a jól megszervezett látogatás nem úgy sikerült, mint ahogy akarta.
Egyéb jó ötletei is voltak Anyukámnak. Ezekből szemezgetek néhányat:
1. Mivel nekem már fél év itthonlét után vissza kell mennem dolgozni, kitalálta Anyukám, hogy majd ő neveli Alizt. El voltam képedve. Ehhez tudni kell, hogy 260 kilóméter a távolság közöttünk (Férjem szerint ideélis, de ha a gyerekem van ilyen távolt tőlem, az nem ideális). Nem is tudom, hogy találhatott ki ilyet. A legrosszab az, hogy ezért még köszönetet várt volna.
2. Hogy ne kelljen Aliznak fél éves korától bölcsibe menni, Anyukám ideköltözött volna hozzánk. Újabb jó ötlet egy 63 négyzetméteres 2 szobás lakásba együtt lakni vele. Nem tetszett ez az ötlet sem. Aliz inkább bölcsibe megy hétfőtől csütörtökig reggel 8-tól délután 2-ig. Szerencsére a bölcsibe már felvették.
3. Adjak teát Aliznak. Mondtam Anyunak, hogy erre semmi szükség, mert anyatejet eszik, és emellett nincs szüksége más táplálékra, teára sem. No meg nem akarom már most felelslegesen cukrozott levekkel tömni szegényt. Minden nap kb 5-ször elmondta, hogy adjak Aliznak teát. Márt kezdett az idegeimre menni. Rájöttem, csupán azért kellett volna teát adnom a gyermekemnek, mert Ő is adott nekem annak idején.
4. Miért nem használok fürdető krémet a fürdéseknél. Hiába mondtam Anyunak, hogy a gyerekorvos mondta, hogy Aliznak olyan szép a bőre, hogy az első héten csak sima vízzel fürdessük, ne használjunk semmilyen fürdető krémet. Azt hiszem, Anyu úgy gondolta, hogy csak kitaláltam ezt azért, hogy ellenkezzek vele, pedig tényleg ezt mondta a doki néni.
Anyukám nem egyszerű, de Hál' Istennek hat nap után megunta, hogy csak unatkozik és haza utazott.
Végre! Most már tényleg magunk vagyunk és úgy alakítjük az életünket, ahogy nekünk tetszik. Végre nem kell senkivel megvívni, ha más a véleményünk bizonyos dolgokról. Jó dolog az önállóság, és nem kívánunk ezen változtatni. Megfogadtam, hogy ha Aliz felnő, nem találok ki Neki hülye programokat. (ezt most írásba is adtam)
