Egy kezdő anyuka lépései

Aliz az első gyermekem. A rokonságban nincs kis gyerek, így teljesen magamra és férjemre hagyatkozva hozzuk meg döntéseinket a gyermeknevelés terén. Megosztanám Veletek a tapasztalataimat, kétségeimet, sikereimet és kudarcaimat. Tanuljatok belőle!

Friss topikok

Linkblog

Aliz első 10 hete

2008.08.06. 10:30 - Méhecske

Címkék: hét evés alvás fejlődés látás 10 hallás mozgás súly hossz

Aliz nagyon sokat tanult és fejlődött az első 10 hét alatt. Természetesen én is, mint minden anyuka bújtam és bújom a szakújságokat és -könyveket, hogy mikor mit kell tudnia a gyerkőcnek.

A hossza a leírtak szerint heti 2 centivel több. 52 cm volt születéskor és mára már a 62-es ruhácskák közül csak néhányat tudunk használni.

A súlya is szépen nőtt. Havonta 1 kg-mal többet nyom Aliz, így az esti altatáskor az ölben cipelgetése egyre nehezebben megy. A derekam megfájdul, mert már több, mint 5 kiló.

Látása és hallása jó, erre bizonyíték az, hogy bármilyen hirtelen zajra (pl taps, vagy sörösdoboz felnyitása) megijed. Ilyenkor keze-lába kilendül a négy égtáj irányába. Ha sétáláskor a nap a szemébe süt, mérgesen kapkodja el a fejét a fény útjából.

Mozgása igen aktív az első pillanattól kezdve (a hasmaban is folyton mozgott). Három hetesen már 45 fokos szögben megtartotta a fejét, de alkarra csak a 10. héten támaszkodott. Akkor viszont percekig képes volt úgy támaszkodni és nézelődni. Már a hátáról a hasára fordult 3-szor. A fejét három hetes korától stabilan tartota, ha ölben volt, vagy függőlegesen tartottuk. Az ágya fölé szerelt kis zenélő, forgó színes játékai már a második héten elkezdte figyelni, és ha beindítottuk, a zöld nyuszit kitartóan követte. Az 5. héttől kezdve a keringő nyuszikat megpróbálta a kezével megütögtni. Jópárszor sikerült is neki eltalálni őket. A 9. héttől már a rugkapálásából is lehet tudni, hogy milyen a kedve. Ha unatkozik, elkezd kapálózni (ez előti meg a pityergést, ha nem foglalkozunk vele). Ha ilyenkor mondok neki egy mondókát, a rúgkapálás abbamarad, és mosolyogva veszi tudomásul, hogy ismét ő került a középpontba.

Spontán mosolya elalváskor jött elő. A tudatos mosolygás a 7. héttől kezdődött. Szerette, ha beszéltünk hozz, vagy énekeltünk. Ilyenkor mindig mosolygott, a 9. héttől már kacagott is. Az énekek alatt formázta a kis száját, és "kkkkk", illetve "hekü" hangokat adott. Jó lenne tudni, mit jelent a "hekü". Valami jót jelenthet, mert akkor mondja, ha valami tetszik neki.

Engem már az 5. héttől megismer, az apját a 7. héttől ismete fel stabilan. Ebben nehézség az volt, hogy a férjem minden hétköznap reggel elment dolgozni és csak estére ért haza. Nem volt sok alkalma Aliznak arra, hogy megjegyezze Apát. Aztán a 6. héten Apa végig szabadságon volt, ekkortól már a gyerkőc örül, ha meglátja, ránevet azonnal. Ezt megelőzően minden este furcsán nézte Aliz az apját, "mit keres itt ez az ember. Egész nap nem láttam, most hogyan került ide". Csak nézte, nézte a férjemet, de nem tudta hova tenni.

Evésével nem volt sok gond. A 6. héttől 3 óránként evett, éjszaka egy hét órás megszakítással.

Az alvás okozott némi gondot. Kezdetben (az első 3-4 hétben) rendszerint 9-kor elaludt, 1 óra körül ébredt először, majd 4 órakor és a következő már reggel 7-kor volt. Ehhez lehetett tervezni. Az ötödik héttől javult a helyzet, mert az este 9 órai elalvás után csak hajnal 4-kor ébredt, majd reggel 7-kor. Ennek nagyon örültem azt hittem, innentől majd szépen kitolódik a hejenli evés, és szép lassan átalussza az éjszakát. Nem így lett. a 7. héten felkelt éjjel 2-kor és fél ötkor. A 8. héten éjjel egykor, négykor és reggel fél hétkor. A 9. héten egykor, négykor, fél hatkor. Ez folytatódott a 10. héten is. Most tartunk itt. Kezdem azt gondolni, hogy ez a gyerek soha nem fogja átaludni az éjszakát. A felkelések ritkulása helyett egyre sűrűsödik a számuk. Nappal tervezhetően alszik. Etetés után másfél ót játszunk, aztán elalszik kb egy óra hosszára. Ébredés után van még fél óra, amit szintén játékkal, énekléssel töltünk.

Örülnék, ha megosztátok velem a ti tapasztalataitokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://kicsializ.blog.hu/api/trackback/id/tr66603124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása