Sziasztok!
Aliz 7 hónapos lett december 25-én. Nagyon ügyes kis ördög ez a lány. A karácsonyi ajándékunk az volt tőle, hogy 24-én a dohányzó asztalba kapaszkodva felállt. egy-két nap múlva már minden gond nélkül bármilyen bútorba, vagy a lábunkba kapaszkodva feláll és elemgeti a lábát. Ha fogjuk a kezét, szépen lépked előre.
Ügyesen ül, és olyan módon gubancolja a végtagjait, hogy már-már azt hisszük, ebből sírás lesz, mert nem tud majd kiszabadulni saját fogságából, de mindig kigibancolódik valahogy.
Gyors, mint a villám. Karácsony előtt egy héttel kezdett el mászni. Mára már (eltelt azóta 2 és fél hét) olyan gyorsan mászik a lakásban, hogy ha csak egy pillanatra nem figyelek rá (pl.: leteszem a poharat az asztalra), már a virágok leveleit tépkedi.
Elkezdett kinőni az alsó két fogacskája, és már egyedül eszi a babapiskótát.
Azt hiszem, jól halad a fejlődésben. A bölcsődének köszönhetően senkitől nem fél, mindenhol ott lehet hagyni, nem sír utánunk. Tudja, hogy visszamegyünk érte később.
Ja, és dumagép a gyerek. Folyamatosan mondja babanyelven a mondókáját.